ajánlatkérés

Közös hajókár

A kár különös fajtája az ún. közös hajókár (general average), amely a hajót és rakományát együttesen közvetlenül fenyegető rendkívüli veszély elhárítása, a rakomány mentése érdekében a hajóparancsnok által foganatosított cselekmény eredményeként áll elő (pl. a hajó zátonyra futása vagy tűz esetén egyes áruk tengerbe dobása a teher könnyítése, illetve a többi áru megóvása érdekében).

A közös hajókár elszámolására abban az esetben kerül sor, ha azt valamelyik érdekelt fél kezdeményezi. Az elszámolás módjára és feltételeire a közös hajókárt kiváltó esemény bekövetkezésének helyén általánosan alkalmazott nemzetközi szabály az irányadó, az azonban minden esetben érvényes, hogy a kárt és a ráfordított költségeket a hajó és a rakomány tulajdonosai között a fuvarozott áruk és a hajó értékének arányában kell megosztani.

A közös hajókárra vonatkozó részletes szabályokat nemzetközi szinten először a Yorkban tartott kongresszus állapította meg. 1874-ben az ún. Yorki Szabályokat átdolgozták és York-Antwerpeni Szabályok (York-Antwerp Rules) néven váltak ismertté. Jelenleg ennek az 1994-ben átdolgozott változata az érvényes.

A York-Antwerpeni szabályokat az egyes országok, mint szokványt széles körben alkalmazzák. A tengeri hajózásban a legtöbb hajóbérleti szerződés is tartalmaz olyan kikötést, hogy a közös károk rendezésénél a felek a York-Antwerp Szabályokat veszik figyelembe.

A DHL Global Forwarding tapasztalatai szerint a közös hajókár nem gyakori, ugyanakkor esetleges bekövetkezésekor a kárrendezés elhúzódhat, és akár több hetet is igénybe vehet. A hajósok ugyanis mindaddig nem szabadítják fel a konténert, amíg a közös kárt viselők letétbe nem helyezik az arányosan meghatározott összeget.

Szállítmánybiztosítás kötésekor érdemes tehát olyan biztosítási konstrukciót választani, amely a közös hajókárra is fedezetet nyújt, hiszen közös hajókár esetén az áru tulajdonosa amellett, hogy nem jut az árujához, még kártérítés fizetésére is kötelezett.
A DHL Global Forwarding szállítmánybiztosítása fedezetet nyújt a közös hajókárra is.

Vissza

A szakértő válaszol

KKV Szállítás Szakértő Kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal! Kérdezze szakértőnket.





Tengeri és légi szállítás, vámügyintézés, szállítmánybiztosítás
A honlap sütiket használ a böngészés támogatására és egyes funkciók elérésére. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához, melyekről további információt az Adatvédelem menüpont alatt talál.