Hírek
A jövőben a tengeri szállításban is komoly szerepet kaphatnak a szélenergiát is hasznosító hajók, amelyek fejlesztése már gőzerővel folyik. A részben széllel hajtott monstrumok egyrészt könnyebben kielégítik az egyre szigorodó környezetvédelmi előírásokat, másrészt lényegesen kevesebbet fogyasztanak hagyományos társaiknál – nem csoda, hogy nem menetrendszerinti fuvarozásra már most használják őket. Bár egyelőre még csak mutatóban és kísérleti jelleggel futnak a világ tengerein a szélenergiát is hasznosítani képes teherszállító hajók, húsz éven belül fel fog erősödni szerepük a vízi szállításban, mondta Póti Miklós, a DHL Global Forwarding regionális tengeri szállítmányozási igazgatója.
A szakember szerint ennek egyik oka, hogy a környezetvédelmi szabályozások igencsak megszigorodtak a közelmúltban, és a jövőben további bekeményítés várható. Másrészt a szélenergiát hasznosító hajók kevesebbet fogyasztanak, azaz jelentősen csökkenthetik üzemeltetőik üzemanyagköltségeit.
A környezetvédelmi szempontok előtérbe kerülését jelzi, hogy idén júliusban egyeztetést tartottak a témában a legnagyobb európai kikötők, Hamburg és Rotterdam vezetői. A két kikötő egységes szabályozást kíván kialakítani a tengeri hajóktól elvárt környezetvédelmi standardok terén, és ezek alapján állapítaná meg a hajóstársaságokat terhelő környezetvédelmi illetékek nagyságát.
A vezetők már akkor jelezték, hogy emelni fogják az ilyen típusú illetékeket, adta hírül a Hamburger Abendblatt. A lap emlékeztet arra, hogy a kikötők a szigor növelésével gyakorlatilag az EU egyre rigorózusabb környezetvédelmi előírásait teljesítik.
Az új kihívásokra jelenthet megoldást a brémai székhelyű Beluga hajóstársaság DHL Global Forwardinggal együtt végrehajtott fejlesztése is. A Beluga Sky Sails egy óriási siklóernyő segítségével hasznosítja a szélenergiát, mint az alábbi felvételen látható:
Póti Miklós szerint ezzel a megoldással akár félmillió dollár is megspórolható az üzemanyagszámlán egy Európa és Ázsia közötti szakaszon, éves szinten pedig 10 és 35 százalék közötti megtakarítást lehet elérni, a szélviszonyoktól függően.
A szakember úgy véli, optimális esetben az egyébként motorral is felszerelt Sky Sails tranzitideje sem hosszabb, mint egy hagyományos hajóé - legalábbis ha a takarékossági okokból egy ideje kisebb sebességgel haladó szállítókat vesszük alapul.
A Sky Sailből jelenleg kettő van üzemben a világon. Egyelőre csak egyedi, „túlsúlyos” megbízásokra vetik be őket - egyikőjük például Brazília és Európa között fuvaroz vasércet. Számuk azonban öt éven belül megsokszorozódhat, tette hozzá Póti Miklós.
„Zöld hajók” kifejlesztésére szőnek terveket a japánok is: a NYK hajóstársaság például 2030-ig szeretné megépítené az úgynevezett „NYK Super Eco Ship” tengerjárót.
A konténerszállító hajót nagyrészt folyékony földgáz alapú üzemanyagcellák segítségével hajtják majd, emellett 31 ezer négyzetméternyi napelem révén a napenergia, nyolc vitorlával pedig a szélenergia is besegítene az előrejutásba. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a monstrum szén-dioxid kibocsátása hetven százalékkal lesz kisebb, mint a jelenlegi dízelmeghajtású hajóké.
Wéber Balázs, MFOR
visszaÁzsia
- Mérsékelt forgalomnövekedés az ázsiai vonalon
- Áradás Thaiföldön
- Szabadkereskedelmi megállapodás az EU és Dél-Korea között
- Kína gazdasága - előrejelzések
- 2011-es munkaszüneti napok Kínában
- Incoterms szabályozás módosítása 2011. január elsejétől
Amerika
- Elektronikus vámkezelés az Amerikai Egyesült Államokban
- Munkaszüneti napok - Amerikai Egyesült Államok, Kanada
- Amerikai Egyesült Államok
Légi szállítás
- A forgalom növekedése és a csökkenő fuvartér kapacitás kihívást jelenthet a piaci szereplők számára
- A légitársaságok jelentős kapacitás kivonást terveznek
- Légi szállítmányozási helyzetkép Ázsia - Európa 2011/11
- Ismét válságban a légi szállítmányozás?
- Légi szállítmányozási helyzetkép Ázsia - Európa 2011/07
- Visszatértek Európa egére a sivatagi gépek
- Elszállnak az árak a légiiparban
Tengeri szállítás
- Feloldották a foglalások korlátozását a Maresk járatain
- Tengeri szállítmányozási körkép – április
- Az általános fuvardíj-emelés már valóság
- További késések Koperben
- Késések a rendkívüli időjárás miatt
- Hogyan alakult az LCL és FCL szállítmányozás 2011 decemberében?
- Tengeri szállítmányozási helyzetkép - Ázsia - Európa 2011/11
- Hogyan alakult az LCL és FCL szállítmányozás Q3-ban?
- A tengeri szállítmányozás helyzete Ázsia-Európa között 2011/09
- A koperi sztrájk továbbra is érezteti hatását
- Tengeri szállítmányozási helyzetkép Ázsia - Európa 2011/07
- Lassú hajózás - az érem másik oldala
- Behúzták a féket a tengereken
- A belvízi áruszállítás helyzete Magyarországon


