ajánlatkérés

USA – Fennakadások a nemzetközi áruszállításban

Az Amerikai Egyesült Államokban a kikötői munkások szakszervezete (International Longshoremen & Warehouse Union – ILWU) és a Csendes-óceáni Hajózási Társaság (Pacific Maritime Association – PMA) között fennálló kollektív keretszerződés 2014. július 1-jén lejárt. A megállapodás 29 kikötői terminált érint az Egyesült nyugati partján.

A két szervezet (ILWU és PMA) közös közleményben adott tájékoztatást arról, hogy 2014. július 21-én, 22-én, valamint július 28 és augusztus 1 között felfüggesztik a tárgyalásokat, de továbbra is biztosítják a zavartalan árumozgást az USA nyugati parti kikötőiben.

Bár sztrájk jelenleg nem veszélyezteti a kikötői kiszolgálást, a megnövekedett árumennyiség, valamint az USA nyugati partjáról a keleti partra, illetve a kanadai kikötőkbe átirányított szállítmányok mennyisége meghaladja a kikötők és a kiszolgáló infrastruktúra kapacitását. Ez a helyzet a kikötőkben és vasúti terminálokon jelentős torlódást okoz, továbbá alvázhiány és vasúti vagonhiány alakult ki Észak-Amerika kikötőiben, ami jelentősen növeli a tranzitidőt.  

 

Vissza

A szakértő válaszol

KKV Szállítás Szakértő Kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal! Kérdezze szakértőnket.





Tengeri és légi szállítás, vámügyintézés, szállítmánybiztosítás
A honlap sütiket használ a böngészés támogatására és egyes funkciók elérésére. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához, melyekről további információt az Adatvédelem menüpont alatt talál.