ajánlatkérés

Sajtószoba


A szállítmányozás minden részletére ügyelni kell

Könnyű elveszteni a vámon, amit nyerünk a réven
Sajtóközlemény, Budapest, 2010. június 16.

A múlt hétfőn bejelentett vállalkozás-élénkítő kormányzati intézkedések új irányvonalat indíthatnak el a gazdaságban a kis- és középvállalkozások támogatására. A fokozott versenyhelyzet azonban a cégvezetőket továbbra is kiadásaik folyamatos felülvizsgálatára kényszeríti. Mivel a logisztikai és szállítmányozási költségek jelentősek a kis- és középvállalatok számára, a piac ismerete és az átgondolt tervezés elengedhetetlen. A DHL Global Forwarding új kkvszallitas.hu oldalán a cégvezetők és szakemberek olyan információkat találhatnak, melyek ismeretében optimalizálhatják szállítmányozási folyamataikat és naprakészek lehetnek a piac tendenciáival kapcsolatban.

„A megváltozott piaci körülmények különösen a kis- és középvállalkozásoknak jelentenek kihívást” – mondta Pál Attila, a DHL Global Forwarding magyarországi kereskedelmi igazgatója. „Az elmúlt időszak átrendezte a szállítmányozási piacot, a korábbi években kiszámítható tényezők – például az árfolyam stabilitása vagy a csúcsidőszak tervezhetősége – kevésbé előre jelezhetővé váltak. Éppen ezért, a DHL Global Forwarding a kisvállalkozói szektor speciális igényeinek kiszolgálására számos új kezdeményezést tett. A szolgáltatási paletta bővítésén túl a felmerülő kérdések megválaszolására kifejezetten a kis- és középvállalkozóknak szóló, önálló szakmai honlapot indítottunk útjára www.kkvszallitas.hu címen.”

Az új, szállítmányozási tanácsokat, információkat összegző honlap nagy segítséget jelent a vezetőknek a kedvező tárgyalási feltételek kialakításában, az aktuális szabályozás megismerésében.  Megtudhatják például, hogy mire érdemes ügyelni egy árajánlat kérés kapcsán, hogyan viszonyulnak egymáshoz a különböző szállítmányozási módozatok a tranzitidőtől és ártól függően, hogyan érdemes csomagolni annak érdekében, hogy küldeményünk ne vesztegeljen órákat, napokat Amerikában, vagy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre vámügyintézésnél.

A DHL néhány olyan tanácsot is megfogalmazott, ami különösen hasznos lehet a kis- és középvállalkozások számára.

Körültekintően hasonlítsuk össze a szállítmányozási árajánlatokat
Bár első ránézésre minden szállítmányozó ajánlata hasonló, mégis az „apróbetűs” részek jelentős különbségeket rejtenek. Érdemes meggyőződni például arról, hogy azonosak-e az árajánlatban szereplő fuvarparitások, a szolgáltatás magában foglal-e értéknövelő szolgáltatásokat – például vámügyintézést vagy átvilágítást, nem merül-e fel nem várt, az ajánlatban egyébként külön nem szereplő költségelem. A fizetési feltétel szintén nagyon fontos, amennyiben egyébként hasonló ajánlatokról és szolgáltatási színvonalról van szó. Az esetlegesen felmerülő nehézségek kezelésekor az is előnyt jelent, ha a szolgáltatónak a kisebb ügyfelek esetében  is van saját ügyintézője.

 

Győződjünk meg az alternatív lehetőségekről
A légi-, tengeri- és közúti szállítás alap szállítmányozási módozatként mindenki számára ismert.  Speciális helyzetekben azonban, például a jellemzően szeptemberben kezdődő csúcsidőszakban, megtakarítást jelenthet az alternatív szállítási módok ismerete és igénybevétele. A multimodális szállítmányozás jelentősége akkor nő meg különösen, amikor például egy ázsiai import esetén a kapacitáshiány több napos várakozási idővel és magasabb díjszinttel jár. Egy ilyen esetben egy multimodális megoldás napokat és költségmegtakarítást jelenthet. Amennyiben egy cég számára fontos a minél „zöldebb” szállítmányozási módozatok alkalmazása, úgy ezen kombinált megoldások szintén kedvezőbb, környezetkímélőbb  megoldást jelentenek.

 

A rossz vámügyintézés keresztülhúzhatja számításainkat
Vámügyintézővel nem rendelkező megbízók számára nagy segítséget jelent a vámügyintézést is felvállaló szolgáltató. Az egyszerűsödött vámkezelés ellenére körültekintően vizsgáljuk meg hol érdemes vámkezelni, milyen fizetési lehetőségeink vannak (átutalás vagy készpénz, előzetes vagy halasztott fizetés), milyen további lehetőségek (például ATA Carnet) állnak rendelkezésünkre. Amennyiben a cég önállóan intézi a vámkezelést, különösen érdemes odafigyelni az áruszámla adattartalmára, a termék pontos leírására és a pontos kitöltésre.

 

Ha nem értünk valamit pontosan, érdemes szakértőhöz fordulni
A szállítmányozás, a logisztika mára bonyolult szakmává nőtte ki magát, ahol nagyon sok múlik a részletek ismeretén. A különböző költségek és pótlékok közötti eligazodás szakmai tapasztalatot igényel, hiszen a hivatalos értelmezés és a gyakorlatban alkalmazott megoldások eltérése számos nehézséget és plusz kiadást gördíthet a megbízó elé. A jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező szállítmányozási szolgáltató igénybevétele gyakran kisebb költséget jelent, mint gondolnánk.

 

A biztosításon nem ajánlott takarékoskodni
Az ésszerű, költséghatékony megoldás kiválasztásakor semmiképp nem érdemes a biztosításon takarékoskodni. Ugyan az ezt szabályozó Hágai Egyezmény kötelező kártérítést ír elő, de nem árt tudni, hogy annak mértéke külön biztosítás nélkül általában nem arányos az áru számla szerinti értékével. A szállítmányozók ugyanis az áru tömege alapján korlátozott mértékig kötelesek csak kártérítést fizetni.

 

„Egy felelősen gondolkodó vállalatvezető mindent megtesz azért, hogy a valós értékteremtésre tudjon koncentrálni. Mi magunk a szállítmányozáshoz értünk és ezért ajánljuk mindenkinek, hogy ilyen ügyben forduljon szakértőinkhez vagy látogassa meg az új honlapot.” – mondta Pál Attila.

 

A DHL Global Forwardingról

A DHL Global Forwarding a világ 220 országában nyújt légi és tengeri szállítmányozási szolgáltatást és ehhez kapcsolódó teljes körű ügyintézést. Képviseletét Magyarországon a DHL Globál Szállítmányozási Kft. látja el.

A DHL Globál Szállítmányozási Kft. Magyarország piacvezető légi szállítmányozója, közel 30%-os piaci részesedéssel. Egyedi igényekhez igazodóan háztól-házig, repülőtértől-repülőtérig szolgáltatásokat kínál. A tengeri szállítmányozás a DHL Globál Szállítmányozási Kft. legdinamikusabban fejlődő üzletága. Teljes körű gyűjtő és komplett konténer szállítmányozást végez világszerte a főbb európai kikötőkön - Hamburg, Rotterdam, Koper, Bremenhaven -, illetve alternatív kikötőkön - Konstanca, Rijeka és Trieszt – keresztül. Piaci pozíciója ebben az üzletágban is nagyon előkelő.

További információ:

Török Bernadett
DHL Globál Szállítmányozási Kft.
Marketing vezető
Tel.: 36 30 324 6921
Email: bernadett.torok@dhl.com

Sarlós Gábor
PeppeR 21
Ügyvezető igazgató
Tel: 36 30 9415951
Email: gabor.sarlos@pepperpr.hu

Vissza

A szakértő válaszol

KKV Szállítás Szakértő Kérdéseivel forduljon hozzánk bizalommal! Kérdezze szakértőnket.
Tengeri és légi szállítás, vámügyintézés, szállítmánybiztosítás
A honlap sütiket használ a böngészés támogatására és egyes funkciók elérésére. A honlap további használatával hozzájárul a sütik használatához, melyekről további információt az Adatvédelem menüpont alatt talál.