Az Amerikai Egyesült Államok a világ negyedik legnagyobb országa, számos kisebbségi csoporttal. Ezek a csoportok őrzik saját kultúrájukat, ahogy az egyes tagállamok is, és külön-külön saját hagyományaikra büszkék. Egyesek azt szeretnék, ha ugyanúgy...
Egyesek azt szeretnék, ha ugyanúgy kezelnék őket, mint bárki mást az üzleti életben, mások viszont különbözni akarnak. Célszerű, ha mindenkit egyformán igyekezünk kezelni mindaddig, amíg ki nem fejezi, hogy másfajta elbánást igényel.
Az üzleti élet
Az üzleti megbeszélések mindig pontosan kezdődnek, és az előre megszabott ideig tartanak. Gyakran megfigyelhető a kedves társalgással való nyitás és megbeszélésünket kiegészítő mosoly és humor. A "time is money" elve itt aztán maximálisan érvényesül. A hangnem nem hivatalos, közvetlen a társalgási stílus, nem ritka az sem, hogy a másik szavába vágnak. Nem tartják be a rigorózus párbeszédes formákat, sokszor váratlan kérdésekkel akarnak tájékozódni. Az amerikaiak nagyon értékelik az egyenességet, még ha az kellemetlen is. A hosszas monológokat, bőbeszédűséget időpazarlásként értékelik.
A ’wonderful’, ’outstanding’ és ’excellent’ szavak olykor már-már közhellyé fajuló használata ne tévesszen meg bennünket, a lírikus értelmezéstől eltérően az irányunkban tanúsított jószándékot hivatott kifejezni.
A rövid bemelegítés után amerikai tárgyalópartnereink gyorsan rátérnek az üzletre. A státusz, személyes címek, formalitások és protokoll nem játszanak meghatározó szerepet. Becsmérlésük azonban főben járó bűn! A tárgyalás során legfontosabb az időmenedzsment és a határidők betartása. Ebből kifolyólag érdemes vázlatot készíteni a tervezett témakörökről, kitűzött eredményekről.
A megbeszélés során mellőzzük az Európában is tabunak minősített témákat, úgy mint vallás, szexuális hovatartozás, bőrszín, kisebbségek. Ne feledje, minél nagyobb városból származik az illető, feltehetően annál konzervatívabb a család, tradíciók, szociális körülmények részletezése terén.
Az amerikaiak laza külseje mögött agyafúrt üzletember rejtőzik. Legyen direkt és ragaszkodjon végig az elképzeléseihez, de legyen végig előzékeny.
A névjegykártyát feltűnés nélkül cserélik, egy gyors pillantás után zsebre vágják. Csak akkor nézik meg, ha szükség van az adatok egyeztetésére, a telefonszám pontosítására. Az európai viselkedéskultúrában ez otrombaságnak tekinthető, Amerikában viszont az a fura, ha valaki megnézi, elolvassa a kapott kártyát.
Ne lepődjünk meg, ha üzleti tárgyalásaink alkalmával a frissítőket, teát, kávét, süteményeket egy külön asztalra helyezik. Mindenkinek magának kell odamennie, és elvennie azt, amit kér.
A nagyvállalatok sokkal bürokratikusabbak, lassabban hozzák meg a döntésüket, mint a kisebbek. A kisvállalkozások vezetői gyakran maguk ülnek le tárgyalni. Az amerikaiak általában nem alkudoznak az árról. Az elhangzott árat vagy elfogadják tárgyalási alapnak, vagy megmondják, hogy túl magasnak találják. Ha erre a tárgyaló partner csökkenti azt, komolytalannak tűnik, hiszen előszörre ezek szerint csak "blöffölt". Gyakori tárgyalástechnika, hogy ketten ülnek le; az egyik a "jófiú", a másik a kötözködő. Ez utóbbi kezdi a tárgyalást, mert utána a tárgyaló fél fogékonyabb a barátságos hangnemre.
Az Amerikai Egyesült Államokban több női felsővezető dolgozik, mint bármelyik más országban. Komolyan veszik az egyenjogúságot, törvénybe ütközik a nem szerinti megkülönböztetés.
Öltözködésben az üzleti életre szokásos az öltöny, nőknél a hagyományos kosztüm. Elegáns nõ nem hord sok ékszert, nem harsány sem ruhája fazonjával, sem színeivel. Mindemellett tisztelik az egyéniséget. Az ápoltság azonban elengedhetetlen. Ha kisebb cégnél tárgyalunk, eltekinthetünk az öltönytől, de a nadrág és zakó akkor is szükséges.
Ne lepődjünk meg, ha üzletfelünk laza testtartásban ül, felrakja a lábát a térdére, esetleg a másik fotelra, asztalra! Bár magasabb körökben illik nekik is fegyelmezniük magukat.
Egyéb illemszabályok
Az üzleti tárgyalásokat gyakran kötik össze ebéddel, ez általában délben van, és nem hosszú. Könnyű étkezés és egy pohár ital (sör vagy bor) elfogyasztása után folytatják a munkát. A munkareggeli bevett szokás, akár már 7-kor is kezdődhet.
Hétvégeken gyakran rendeznek villásreggelit (ún. brunch, bőséges hideg- és meleg ételekkel), ezek is szolgálhatnak üzleti megbeszélés színterének.
Ha étteremben étkeznek, legtöbbször mindenki maga fizeti a fogyasztását. Ezt a fizetési módot úgy jelzik, hogy "going Dutch". Legyünk résen, az "ebédeljünk együtt" nem jelent meghívást. Ha mi barátilag hívjuk meg üzleti partnerünket, és nem kifejezetten üzleti célból, jobb, ha előre tisztázzuk a fizetés kérdését.
Nem szabad senkihez sem váratlanul felugrani, még a barátainkhoz sem. A partikon általában elvárt az elegáns öltözet, ha nem, akkor azt külön jelzik. Ha étellel vagy itallal kínálják a vendéget, nem kötelező azt elfogadni. Ilyenkor a vendéglátónk általában egy általános biztatással reagál: szolgáljuk ki magunkat. Apró gesztus, anyanyelvünkön mondjuk ki az 'egészségére' szót a pohár emelésekor, legalább egyszer.
A kést és villát Amerikában másképp használják: előre mindent feldarabolnak, majd egy villával fogyasztják azt el. Az amerikaiak elég sok mindent fogyasztanak kézzel, ezért alkalmazkodjunk a helyi szokáshoz, és tegyünk úgy, ahogy azt vendéglátónk teszi!
A gyorséttermekben az a szokás, hogy az asztalt tisztán hagyjuk ott magunk után.
A közeli barátok és családtagok gyakran megölelik egymást találkozáskor, barátilag megveregetve egymás vállát. Ne felejtsük el, minden kézfogásnál mosolyogjunk, és a "How are you" - 'Hogy van?' - kérdésre mindig pozitívan és röviden válaszoljunk!
A mutatóujjal bármire rá lehet mutatni, bár személyre itt is kissé kényelmetlen. Ha kézzel akarunk valakit hívni, minden ujjunkat használjuk! Az "oké" jelzésre a behajlított két ujjunkat használjuk, a "victory" - győzelem - kézjelzés itt is ismert. Ha a tenyerünket befelé fordítva mutatjuk ezt a jelet, az sértés. A mutató- és középső ujjak keresztezését látjuk, ha "szurkolnak" nekünk.
A pincért keressük meg a szemünkkel, és emeljük fel a szemöldökünket, majd mondjuk meg, mit kérünk: például vizet, kávét, számlát!