Hírek

Szeptember 19-én a Takarítási Világnap (World Cleanup Day) alkalmából hulladékgyűjtést szerveztünk munkatársaink és a PET Kupa elhivatott önkénteseinek közreműködésével. A délutáni program során kicsik és nagyok összesen 121 zsák, kb. 850 kg hulladéktól mentesítették a Duna 300 méteres budapesti partszakaszát.

A nagyobb hajóstársaságokat is érinti az ázsiai kikötőkben tapasztalható konténerhiány, elsősorban a 40 lábas konténerek elérhetősége jelent gondot Kínában. A hajóstársaságok egy része valamennyi kínai kikötőben küzd ezzel a problémával, mások csak egyes kikötők esetében tapasztalják.

A légi és tengeri szállítmányozásban a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére kevesebb konkrét intézkedés valósult meg, mint akár a közúti közlekedésben. A valódi változást ezekben az ágazatokban csak a bioüzemanyagra való radikális átállás hozhatja meg.

Kína október elsején ünnepli a Kínai Népköztársaság megalakulásának (1949) évfordulóját. Ez Kína legfontosabb állami ünnepe. A holdújévi ünnephez hasonlóan szinte minden vállalat és gyár bezár egy hétre (október 1-8.), ami jelentős fennakadást okoz a tengeri áruszállításban.

Az állásdíjat, konténerhasználati díjat és a tárolási díjat eredetileg azzal a céllal vezették be, hogy a különböző eszközök és létesítmények, mint konténerek, konténerkikötők és raktárak használatáért azok tulajdonosai méltányos kompenzációban részesüljenek. Ezek a díjak egyfajta ösztönzőként működnek, hogy az eszközöket és a raktárkapacitást ne foglalják le feleslegesen, ezzel biztosítva a folyamatos körforgást.

A vasúti szállítást gyakran említik úgy, mint a legzöldebb szállítási módot a légi, közúti és tengeri szállítmányozási megoldásokkal összehasonlítva. Mindez azonban a felhasznált energiától is függ, hogy dízel vagy elektromos vonatról van szó. Csak abban az esetben a legzöldebb és éri el a majdnem nulla szén-dioxid kibocsátást a vasúti áruszállítás, ha fenntartható energiaforrás működteti a vonatot.

A gyógyszeripari alapanyagok és termékek szállítása során alapvető követelmény, hogy a teljes szállítási folyamat transzparens legyen. A gyógyszerek nemzetközi szállításában élenjáró két vállat, az Air France KLM Martinair (AFKLMP) Cargo és a DHL Global Forwarding egyesítve erőit, olyan online kapcsolatot hozott létre, amely által tovább javul az adatok minősége és elérhetősége az ügyfelek számára.

A nemzetközi és belföldi szerződésekben világszerte alkalmazott Incoterms® szabályok a vásárló és az eladó közötti, a költségekre és a kockázatokra vonatkozó megosztott felelősségeket ismertetik. Meghatározzák, hogy mikor teljesítette a szállító a kötelezettségét.

2020. január 1-jétől a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (International Maritime Organization, IMO) új határértéket léptetett életbe a tengerjáró hajókba tankolt üzemanyag megengedett kéntartalmára vonatkozóan, ami lényeges változást hozott a hajóstársaságok és az egész iparág életében.

1. oldal / 8

Gyors díjkalkuláció és versenyképes fuvardíjak légi és tengeri szállítmányokra
Kérje árajánlatunkat. Munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy az elsők között értesüljön a logisztikai piac híreiről.

Deutsche Post DHL Group

© 2020 kkvszallitas.hu. DHL Global Szállítmányozási Kft. Minden jog fenntartva. One Online